A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Utazás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Utazás. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 7., hétfő

Ha rövid nyaralás külföldön, akkor Plitvice - képekkel





Ha nincs annyi szabadságunk, vagy épp szeretnénk a hosszabb nyaralás mellé beiktatni egy rövidebb kalandot, akkor a Plitvicei tavak nagyon jó választás lehet erre.

A napokban lesz 1 éve,hogy a 10 éves fiammal kettecskén bevállatuk ezt a túrát, egy 24 órás buszos kirándulást választva, és megérte. Igazán kalandos és természetközeli élményben lehet ott részünk, klassz kirándulás. Reggel 7-től délután fél 5-ig sétálgattunk, bejártuk,amit lehetett,és nem volt kimerítő ( pedig már 5. hónapban jártam a negyedik gyermekünkkel).
Igazi kikapcsolódás és feltöltődés, bátran ajánlom. Ottlétünkkor megbeszéltük,hogy ide még visszatérünk és a család többi tagjának is meg kell mutatnunk ezt a csodát. :)

Azt mondják a csapadék sűrűn előfordul arrafelé, éppen esett megérkezésünkkor is,kétségbe is estem, utólag kiderült,hogy nem kellett volna. :)
Esőkabátot mindenképp érdemes vinni, és nem kell megijedni a csapadéktól. Egyrészt rövid ideig tart (nekünk is 1 órácskát esett), másrészt a klíma miatt teljesen más elviselni ott az esőt,mint mondjuk itthon. 

Ilyen amikor esik az eső 










Jegyvásárláskor kapunk térképet,ami teljesen átláthatóan mutatja a túraútvonalat. Mi azt választottuk,amelyik a legátfogóbb képet adja, így a kisvonat után hajóztunk is később ( Talán a H útvonal volt)

Kisvonat esőben

Az eső hamar elállt , így az amúgy is lenyűgöző látvány a ragyogó napsütésben új arcát mutatta.
Muszáj megemlítenem a víz csobogó hangját, igazán kellemes , nyugtató hallgatni.



Ilyen fahidacskákon vezet az út a víz felett      




Ottlétünkkor sok kisgyermekes családdal találkoztunk, többek toltak babakocsit is, teljesen vállalható a túra a picikkel is.

A nagy tavon ilyen hajóval közlekedhetünk

Hajóval eljuthatunk egy nagy rétre,ahol van étkezési lehetőség, sőt ajándékbolt is.

A víz ennyire tiszta

A tavak láttán sokaknak megjön a fürdőzési kedve, azonban ez tilos. Persze hallottam már olyat,hogy ennek ellenére megtették, de egyáltalán nem jellemző, nem ajánlom.

Ezért a látványért érdemes magasra mennünk

A fenti képen látható látványért cserébe pár lépcsőfokot azért meg kell tennünk,de határozottan érdemes.
Nem csalás, a víz valóban ilyen színű,ahogy lefotóztam.

A felfelé vezető út





Csónakázni is lehet az egyik tónál
Ilyen és ehhez hasonló vízeséseket láthatunk

Az út busszal 7 és fél órán át tartott, autóval biztosan gyorsabb,már csak a megállások miatt is.

Ha egy jó könyvünk is van,akkor még rövidebbnek tűnhet.

Szóval irány Plitvice! Legalább egyszer érdemes megnézni.






2013. május 29., szerda

Séta Firenzében - útvonalterv



Látkép a parkolóból

Nagyon szeretem Toscanát, és mivel épp a kezembe akadtak az utazásról a jegyzeteim,gondoltam közkinccsé teszem, hátha segít valakinek.
Firenzében mi 1 napot töltöttünk,de sikerült olyan sétaútvonalat találni,hogy minden látnivalót megcsodáljunk. Ha sehova nem térünk be,akkor az 5 km-es útvonalat akár 3 óra alatt is megjárhatjuk.
Mi a Boboli kertbe vettünk előre jegyet,ami nagyon jó választásnak bizonyult a hosszú út után. Jegyek elővételben itt .
Ingyenes parkolás a Piazzale Michelangelo-n lehetséges.
Városnéző séta állomásai:
1. PIAZZALE MICHELANGELO
Innen gyönyörű kilátás nyílik a városra. Nekünk sikerült egy kínai esküvőbe is belecsöppennünk. Lejtős,kanyargós gyalogút (ösvény es lépcső is) vezet a folyó felé a következő állomásunkig.
2. Porta San Niccolo
Mi nem más,mint a fennmaradt egykori városkapu.
Innen az Arno folyásirányának megfelelően sétáljunk a Via San Niccolón ,ami egybefolyik a Via De Bardi utcával,amin haladunk tovább. Elérünk a Ponte Vecchio-ig,de még ne a hid felé menjünk,mert ha ekkor inkább balra,azaz délnek tartunk a Via de'Guicciardinin,akkor egyszercsak elénk tárul a következő állomás
3. Palazzo Pitti
 Hatalmas épület valaha a Medici család székhelye volt. Itt található a Boboli kert is,ahol kicsit megpihenhetünk,de azért lépcsők itt is vannak. Nem kell megijedni, én 6 hónapos kismamaként is nagyon jól viseltem, nem megterhelő,sőt.
Itt van még a Porcelán Múzeum (Museo delle Porcellane) , Ezüst Múzeum (Museo Degli Argenti)
Na most haladjunk vissza a hídhoz. :)
4. Ponte Vecchio
Az öreg híd ékszerüzletekkel van telezsúfolva.
Sétáljunk a Piazza degli Uffizi-n. ( a folyótól keletre, hídról jobbra)
5. Uffizi képtár
Innen északra néhány lépés
6. Palazzo Vecchio, firenzei önkormányzat épülete.A Piazza Della Signorián vagyunk most,ahol a másik nevezetesség is megtalálható:
7. Loggia Della Signoria
Ma szobrászati gyűjtemény.
Induljunk tovább balra,északra a Via de Calzaiuolin.
8. Chiésa di Orsanmichelé
Ejtsünk egy kávészünetet a Piazza della Republica-n. Én ott ettem isteni sonkát sárgadinnyével.
Haladjunk a Via Román északra,és elérünk a Piazza del Duomóra.
9. Keresztelőkápolna
10. Dóm
Ugye milyen lélegzetelállítóan gyönyörű kívül és belül is?
Borgo San Lorenzo-n tartsunk északra
11 Basilica di San Lorenzo
Tegyünk rövid kitérőt a Borgo La Noce-n északra
12. Mercato Centrale
A város legnagyobb piaca.
Térjünk vissza a bazilikához,majd onnan
13. Piazza di Santa Maria Novella, itt áll a bazilika is.

Ha már kellőképpen elfáradtunk akkor a vasútállomástól induló 13-mas busszal térhetünk vissza a kiindulópontunkig. Stazione di Santa Maria Novellától sok busz közlekedik, az utasok segítenek megtalálni a 13-as járatot. Buszjegyet az újságosnál vettünk.
Térkép legyen nálunk!